Biri-Sulyok Anita, Változás Specialista vagyok.

Segíthetek neked is rátalálni az utadra?

„Ha ledobod a páncélodat, leveszed a színlelés álarcait,
leszeded a lámpaernyőt a fényedről,
akkor elérhetővé válik az igazi életcélod.”
Brandon Bays

Vendégeim mondták

"Anitával az első pillanattól fogva érzek egy együtt rezgést, amit az általa vezetett Belső utazások során csak még jobban erősödött. Kedves, barátságos személyisége, végtelen türelme, hangjának nyugtató lágysága, együttérző, empatikus jelleme minden szempontból segít abban, hogy az utazások során meg tudjak nyílni, és gátlások nélkül felszínre tudjam hozni a legmélyebb érzéseimet, gondolataimat. A szakmai tudásának és rátermettségének köszönhetően élmény Vele a közös munka, mindig biztonságban érzem magam.  Olyan, mintha erre született volna. Remélem még sok közös utazásunk lesz együtt!"

H. Viki

"Csak áradozni tudok az Anitával történt Belső utazásomról, mert egy rendkívül felszabadító és szép élményben volt részem. Bár már sok utazáson vettem részt korábban, ez különösen emlékezetes maradt számomra.

Amit különösen értékelek Anitában, az az, hogy rendkívül professzionálisan, teljes odafigyeléssel és együttérzéssel vezetett végig, mindig a megfelelő irányítással az utazás előtt konkrétan meghatározott, hangosan kimondott szándék szerint. Amikor kicsit elbizonytalanodtam volna, mindig pontosan tudta, hogy merre kell tovább mennünk, és lágy hangjával segített, hogy benne tudjak maradni a folyamatban.

Az utazás során rátaláltam egy olyan belső részemre, amely évtizedek óta el volt nyomva, összeszorulva várakozott a figyelmemre. Ez a rész óriási visszafogottságot, erőtlenséget és értéktelenség érzést keltett bennem nap, mint nap. Anita segítségével sikerült ezt a részemet felszabadítanom és integrálnom magamba. Azóta hatalmas változást érzek a közérzetemben és önmagam megélésében!

Nagyon hálás vagyok Anitának ezért az utazásért! Köszönöm."

G.Magda

“Életem első belső utazását egy pszichológus hölgy vezette jópár évvel ezelőtt, a másodikat Anita.

Okosan, intelligensen, maximális odafigyeléssel és tapintattal - mindegyiket  a megfelelő időben alkalmazva.

Kiváló érzékkel feltett segítő kérdései sosem tolakodóak, ellenben finom formába öltöztetve maximálisan mélyrehatóak és célirányosak.

Az utánkövető email összegzi az elhangzottak kulcsüzeneteit, listázza az erőforrásokat, és hogy mire érdemes odafigyelnünk, hogy méginkább elmélyüljön az utazás során megszerzett tapasztalat. Segít abban is, hogy mit tehetünk az érzelmi oldás(ok) után, amivel tovább segíthetjük az utazás hatásának további életét.

Mindenkinek őszintén ajánlom, aki belső utazáson szeretne részt venni, hogy Anitát válassza kísérőül, mind érzelmi intelligenciájában, mind felkészültségében, összeszedettségében, és gyakorlatiasságában olyan szerencsés kombinációt és olyan széles eszköztárat vonultat fel, amit ritkán kaphatunk egy személytől.”

B. Gyöngyvér

“Anitával az első perctől kezdve éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Nem ismertem a módszert, így nem tudtam mire számítsak pontosan. Az utazás közben mély utat jártam be, Anita pedig végig a "kezemet fogta", így végig biztonságban éreztem magam. Már a kezelést követően látványos változást vettem észre, szinte eufórikus boldogság töltött el. Nagyon hálás vagyok és szívesen ajánlom ezt a módszert másoknak is.”

U. Orsi

"Anita felcsigázta az érdeklődésem az utazásra, tudtam hogy szükségem van a változásra de kicsit féltem is tőle. Jól tettem hogy elkezdtük, és az első alkalom meggyőzött róla, hogy folytatni kell ezt a belső munkát.

Anita profizmusa, tudása, kedvessége megnyugtató és meggyőző.

Mindenkinek szeretettel ajánlom aki változni és változtatni szeretne az életén!

Hálás vagyok az együtt töltött időért!"

B. Anikó

„Nagyon lenyűgözött Anita tiszta, világos fogalmazása, türelme e csodálatos utazás során. Az a képessége, hogy az összes rendelkezésre álló eszközt használni tudja a folyamat során, pont, amikor szükség van rá. Sok időbe telt, mire lebontottam a falakat, és átjutottam az összes rétegemen, de Anita semmi nyomást nem gyakorolt arra, hogy siessek. Az egész Utazás során egy szeretetteljes, gyógyító teret tartott számomra, és a tábortűz folyamat is teljes volt. Ez volt az eddigi legjobb Belső Utazásom! A végén kaptam egy kedves e-mailt, amely minden hasznos tippet és tanácsot tartalmaz a Forrástól, a szükséges erőforrásokat, hogy mindig emlékeztessem magam rájuk. Nagyon nagyra értékelem ezt a gesztust! Anitának tényleg sikerült minden szempontból teljessé tenni ezt a gyógyító utazást! Szóval még egyszer nagyon köszönöm!"

Wouter V.d.K.

"Egy barátnőmtől hallottam először a Belső Utazásról és Anitáról. Az elején izgultam, mert szinte biztosra vettem, hogy a tudatos agyam nem fog kikapcsolni, világéletemben „földhözragadt” voltam, és úgy gondoltam, hogy így az egész utazás nagy eséllyel kudarc lesz. Hatalmasat tévedtem. Anitának pillanatok alatt sikerült megteremtenie azt a hangulatot és nyugalmat, ami előcsalta a tudatalattimat, végig nagyon kedvesen de határozottan kísért, a hangja egyszerre volt megnyugtató és biztató, ha elakadtam, kilendített, ha elbizonytalanodtam, bátorított. Az egész utazás alatt figyelt rám, a gondolataimra, a reakcióimra, és azonnal lereagálta őket, így az egész utazás egy pozitív élmény volt. Már első alkalommal sok eddig elnyomott érzést sikerült felszínre hozni, amin így már tovább tudok dolgozni. Mindenképpen tervezek még további utazásokat."

S. Orsolya

"Már az első alkalommal magával ragadott Anita finom, nőies, mégis határozott lénye. Az utaztatást profin kísérte, kellemes hangjával a nehéznek tűnő feladatokon könnyedén átsegített. Az utazás alatt maximális biztonságban éreztem magam, tudtam, hogy a legjobb kezekben vagyok. Bátran mertem szembenézni a legmélyebb érzelmeimmel, hogy végre feloldozva azokat, újra teljes és boldog életet élhessek. Köszönöm és szívből ajánlom mindenkinek!”

M. Tímea

Rólam

Az életem gyökerestül megváltozott az elmúlt években. Hosszas keresgélés után megtaláltam Az Utamat. Már egy ideje érzem azt, hogy egyszerűen nem mehetek úgy tovább, hogy nem adom át azt, ami bennem van, azt ami nekem annyit segített!

Hiszen olyan nehéz világban élünk, ahol a felénk áradó nehézségekkel való állandó harcban oly könnyű elveszíteni magunkat, és elfelejteni, hogy kik is vagyunk valójában.

Valahol mindig is önmagamat kerestem. De az elmúlt évtizedben, elsősorban az elmúlt 6 évben, amikor mélyebben elkezdtem önismerettel, valamint a test és lélek kapcsolatával foglalkozni, egy új világ tárult ki előttem. Nagyon szerteágazó az érdeklődésem, egymást követték az energetikai kezelések, különböző módszerekkel ismerkedtem meg, rengeteget olvastam, tanfolyamokra jártam, és szivacs módjára szívtam magamba a tudást. Minél többet tanultam, csak annál “szomjasabb lettem”, és csak még többet akartam tudni erről a varázslatos világról! A lélek működésének, az agy, a test és a lélek kapcsolatának egyre alaposabb megértése a szenvedélyemmé vált.

És ahogy egyre többet tanultam, egyre inkább kezdett összeállni a puzzle. Kezdtek helyükre kerülni a kis darabkák, és egyre több választ kaptam, egyre több magyarázatot eddigi életem történéseire. Ahogy fejlődtem, és a mai napig minden nap fejlődök, egyre tisztábbá válik ez a kép.

Amióta megismerkedtem a Belső utazás varázslatos módszerével, sikerült elkerülnöm egy kockázatos műtétet. A Chron-betegség, a különböző típusú ciszták (petefészek, mell), egyéb krónikus betegségek (pl. arcüreggyulladás, stb.) már nem keserítik a mindennapjaimat. A Belső utazás segítségével sikerült feltárnom és megoldanom a háttérben húzódó lelki okokat, és így beindult testem öngyógyító képessége.
Utazásaim során nagyon sok lelki tehertől, negatív szokásoktól, viselkedésmintáktól és komoly fóbiáktól sikerült már megszabadulnom. Segített a módszer feldolgozni életem több traumáját, mint például az első kisbabám elvesztésének óriási fájdalmát. Megértettem, hogy miért kellett ezeken a szörnyűségeken keresztülmennem, és a módszer segítségével megérkeztem a teljes elfogadásba és megbocsátásba, önmagam felé is.

A Belső utazásnak köszönhetően megtaláltam az életcélomat, méghozzá azt, hogy neked is segítsek visszatalálni a lelkedhez, az igazi önmagadhoz! Mert ha ez megtörténik, akkor rájössz, hogy nincs többé lehetetlen, és bármit elérhetsz, amire csak vágysz! Hiszem, ha minél többen visszatalálunk önmagunkhoz, akkor egy jobb világban fogunk élni!

Az önmunka soha nem ér véget! Ezért a mai napig rendszeresen utazom, és utazni is fogok, ki merem jelenteni, életem végéig.

A Belső utazáshoz nyúlok a mindennapi stressz kezelésére is, hogy többé ne nyomjam el feldolgozatlan érzelmeimet, hanem ott, helyben, amikor aktuális feldolgozzam és elengedjem, amire már nincs szükségem.

A Belső utazás megváltoztatta az életemet! És az ebből nyert életerőt és energiát szeretném átadni neked is! Hiszen ha nekem sikerült, neked is sikerülni fog! 💖

Úgy gondolom, hogy a folyamatos önfejlesztésnek, a magamon végzett mindennapi munkának, a folyamatos Belső utazások adta felismeréseknek, saját leckéimnek, tapasztalatomnak köszönhetően még hitelesebb segítőddé válhatok.

Bízom benne, hogy írásaimból, videóimból és meditációimból te is inspirálódsz majd, és egy kis iránymutatást tudok nyújtani neked is a fény felé. Akár egy Belső utazás keretében segíthetek neked is feldolgozni életed nehézségeit.

Belső utazás - Biri-Sulyok Anita

Hitrendszerem

Hiszem azt, hogy a testi tünetek, az elakadások mögött lelki okok, fel nem dolgozott érzelmek állnak.

Hiszem azt, hogy ahhoz, hogy egy adott elakadást megoldjunk, mélyre kell menni, egészen annak gyökeréig. Hiszen itt találjuk a valódi, megoldandó problémát!

A tudatalattival dolgozunk. Megkeressük azokat a hitrendszereket, régi beidegződéseket, amelyek akár gyermekkorodból, akár transzgenerációs öröklődésen keresztül veled maradtak. Hiszem azt, hogy ha leásunk a probléma gyökeréig, és feloldjuk azt, akkor könnyebb és jobb életet élhetsz. Itt az idő, hogy élj, és ne túlélj. Hogy éld azt, amiért erre a bolygóra születtél!

Hiszem, hogy a mai kihívásokkal teli világunkban mindenkinek szüksége van önismereti munkára. A Belső utazás neked is segíthet ráébredni: hátrahagyhatod érzelmi poggyászodat, és elengedheted a folyamatos küzdelmet. Hogy lehet máshogy is élni! Te is visszatalálhatsz az igazi lényegedhez, hazatalálhatsz a Lelkedhez!

Hiszem, hogy az válhat igazán jó, hiteles segítővé, aki először magán dolgozik. Úgy érzem, hogy az elmúlt 6 év folyamatos belső munkájának köszönhetően olyan felismerések birtokába jutottam, amivel talán neked is segíthetek megbírkózni életed kihívásaival.

Hiszem, ha többen ismernék a Belső utazást, és felszabadulnának elfojtott érzelmeiktől, megtanulnának megbocsátani, akkor sokkal jobb világban élnénk. Szeretnék mindent megtenni, hogy hozzájáruljak ehhez.
Szeretnék neked is segíteni a testi-lelki gyógyulásban, hogy egy egészségesebb és teljesebb életet élhess! 🙏🏻💖

Célom

Célom egy olyan közösség építése, ahol egymást támogatjuk és segítjük a fejlődésben.

Célom, hogy blog cikkeimmel, videóimmal téged is motiváljalak arra, hogy vedd fel a kesztyűt, és vágj bele önmagad megismerésébe! Tépd le az évek, évtizedek alatt magadra aggatott viselkedésmintákat, szokásokat, nehéz érzelmeket, és ismerd meg ki is vagy valójában, ki van a sok-sok álarc alatt! Szabadulj meg a korlátaidtól, félelmeidtől, és teljesítsd ki a benned lévő maximális kreativitást! Bontakoztasd ki az igazi önmagad! Hiszen minden itt kezdődik.

Célom, hogy ha az elakadásoddal, gondoddal -egészségügyi probléma, rossz közérzet, megtorpanás, céltalanság érzés az élet bármely területén, párkapcsolati nehézségek, rossz szokások – hozzám fordulsz, akkor támogassalak és segítselek a fejlődésben, gyógyulásban, és abban, hogy jobban megismerd önmagad. Hogy segítsek neked is rátalálni az Utadra!

Biri-Sulyok Anita - Segíthetek rátalálni az utadra?

Kíváncsi vagy a történetemre?

Hogyan lettem a megfelelési kényszerrel küzdő anorexiás lányból egy elégedett, boldog, magabiztos nő?

„Az én belső utazásom” című cikksorozatból megtudhatod!