4. rész: Minden itt kezdődik…
Biri-Sulyok Anita
Ebben az időszakban sok mindennel megismerkedtem, és rengeteget fejlődtem! De nem volt egyszerű… Az évtizedek alatt belém programozott mintákat bizony nem volt könnyű elengedni, levetkőzni…
Főleg úgy, hogy először fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán merre induljak el, mihez nyúljak. Egyáltalán ezeket a mintákat sem tudatosítottam még magamban. Egy kicsit még abban a helyzetben voltam, hogy sok mindentől szenvedtem, és már kezdtem legalább észrevenni, hogy szenvedek, de még nem igazán tudtam hogyan tudnám ezt abbahagyni, hogyan tudnék változtatni.
Egy ilyen alkalommal, amikor elkapott az elhatározás, hogy márpedig én változtatok, akkor történt ez a kozmetikusommal való beszélgetés, amit említettem az előző részekben. Ő akkor a metamorf masszázsról mesélt nekem, ami segít oldani a blokkokat, elengedni azokat a dolgokat, amire már nincs szükségünk. Rákerestem az interneten, és emlékeztem Katalin nevére, úgyhogy felhívtam.
Így ismertem meg Katalint, egy csodálatos embert, akinek nagyon sokat köszönhetek! A mai napig járok hozzá metamorf masszázsra, és a mentoromnak tartom. Sokat terelgetett engem az utamon, és mindezt úgy tette, hogy én szinte észre sem vettem. Elejtett egy-két dolgot itt-ott, egy-két nevet, ajánlott pár könyvet, és amikor olyan helyzetbe kerültem, eszembe jutottak ezek a dolgok, és ekkor már tudtam mihez kell nyúlnom, merre kell tovább indulnom a tanulás útján.
Úgyhogy ezután egymást követték az energetikai kezelések, tanfolyamok, sokat olvastam, és egyszerűen szívtam magamba a tudást!
És ahogy egyre többet ittam az önismeret és tudatosság kelyhéből, csak annál szomjasabb lettem!
Nem volt egyszerű az út, hidd el, nem csupa móka és kacagás szembesülni saját magaddal, és felismerni azt, hogy mit tettél évtizedeken át… De azt kell mondanom, megérte belevágni! Igazából életem legjobb döntése volt, hogy kezembe vettem a gyeplőt. Az ezzel járó kis kezdeti szenvedés már igazán semmi nem volt ahhoz képest, amin keresztülmentem. Csak fájt szembesülni azzal, hogy mennyit ártottam magamnak, hogyan bántottam saját magam…
Megtanultam azt, hogy a saját sorsomért egyedül én vagyok a felelős. Azért, ami velem történt bizony nem okolhatok senkit, nem más rakta belém azokat a bizonyos érzéseket, hanem én magam reagáltam így a környezetemre. Az önmagamért való felelősségvállalás hozott magával egy erős megkönnyebbülést is, hiszen ha én vagyok a felelős magamért és a velem történtekért, akkor bizony ezen én tudok változtatni is!
Ráadásul ez a felismerés azt is hozta magával, hogy ahogy értem sem felelős más, ugyanígy én sem vagyok felelős másokért!
Oly sok éven át helyeztem másokat magam elé, még akár a saját egészségem árán is! Ahogy már az első részben is említettem, mindig úgy éreztem, hogy ha valaki nem érzi jól magát a környezetemben, akkor az az én felelősségem, nekem kell mindent elkövetnem, hogy ő jól legyen. Pedig ez mennyire nem így van!
Mindenkinek az a feladata, hogy önmagán dolgozzon! Ha nem vagy jól, akkor bizony ezt észre kell venned, és ha ez megtörtént, akkor tenned kell ellene! Hiszen senki más nem fog tenni a te jóllétedért! Pontosítok: senki más nem tud! tenni a te jóllétedért. Te vagy a felelős magadért! Csakis te!
Azt javaslom addig menj, amíg nem leszel boldog, elégedett az életeddel. Mert ennek a lehetősége ott van benned most, ebben a pillanatban is! Csak meg kell keresni! És ezt egyedül te tudod megtenni!!! Egyedül rajtad, a te elhatározásodon múlik! Hangsúlyozom mégegyszer, hogy mindenki saját magáért felelős! Tehát saját magadért te vagy a felelős!
És azt is kiemelem mégegyszer, hogy másokért viszont nem te vagy a felelős. Azzal tudjuk a legjobban támogatni környezetünket is, ha mi magunk fejlődünk, és megugorjuk a saját korlátainkat. Ha lerakjuk végre az elvárásainkat akár magunkkal, akár másokkal szemben, akkor az nagyon pozitívan kihat a környezetünkben lévőkre is.
Ekkortájt rádöbbentem arra, hogy mégis hogyan várhattam volna másoktól, hogy szeressenek engem, ha közben én sem szerettem önmagam? Bizony. Felismertem. Az egész azért történt, mert én nem szerettem eléggé saját magamat! Milyen érzés volt erre rádöbbenni? Fájt. Nagyon!
Rádöbbentem arra, hogy minden itt kezdődik. Önmagunk szereteténél. Nem lehetünk igazán sikeresek és boldogok addig, amíg feltétel nélkül nem fogadjuk el önmagunkat olyannak amilyen, és szeretjük magunkat tiszta szívből!
Annyira leértékeltem az igazi énem az évek során, hogy mindenféle “csillogó-villogó ruhákat” aggattam magamra, hogy elnyerjem a környezetem tetszését. Így végül saját lényegem el is veszett valahol a kupac nyomása alatt, és már nem tudtam ki vagyok. Hogyan vártam volna el másoktól, hogy megértsenek, amikor igazából én sem értettem saját magam? Amikor igazából nekem sem volt fogalmam arról, hogy ki is vagyok én valójában?
Rádöbbentem arra, hogy minden itt kezdődik. Önmagunk szereteténél. Nem lehetünk igazán sikeresek és boldogok addig, amíg feltétel nélkül nem fogadjuk el önmagunkat olyannak amilyen, és szeretjük magunkat tiszta szívből! Ezzel a témával még rengeteget fogok foglalkozni ezen az oldalon, mert szeretném, ha minél több emberhez eljutna az üzenet, amely a Szentírásban is gyönyörűen megfogalmazódik: “Szeresd embertársadat, mint önmagadat.”
Ha ésszerű mértékben szeretjük önmagunkat, van helyes önbecsülésünk, az bizony a javunkra válik. Az életünk könnyebb lesz, a magány érzése eltűnik az életünkből, és egyszerűen minden könnyebben megy majd, hiszen biztos alapokra építkezünk.
Ha jóban vagyunk önmagunkkal és belső békében vagyunk, ha a szívünkből élünk, akkor az energiamezőnk kitágul, és ezt a pozitív energiát sugározzuk a külvilág felé is. A környezetünk pedig ezt érzi rajtunk, és ugyanezt a pozitív energiát fogja visszasugározni felénk. Amit adunk, azt kapjuk. Ezt a vonzás törvényének is nevezik.
Az évek alatt rengeteget fejlődtem, egyre több negatív tulajdonságot, berögződést sikerült levetkőznöm, magam mögött tudnom. Ez örömmel töltött el, és tényleg sokat változott az életem, az egészségem sokkal jobbra fordult, de tudtam, hogy még rengeteg dolgom van magammal. Ezt elég hamar be is bizonyította nekem az élet… A következő részben megnézzük mit hozott számomra az elkövetkező pár év…
Folytatás
Az én belső utazásom
6. rész: Hazataláltam
Végre hazaértem! Megtaláltam az Utamat, és végre kezembe vettem sorsom irányítását! Hiszen az akivé válok, ahogy élem az életem, az egyes egyedül rajtam múlik.
5. rész: Az a bizonyos 30.
Az ötödik cikkben elolvashatod hogyan vette át a megfelelési kényszer az irányítást A „Babaprojekt” felett, és hogyan éltem túl az első babám elvesztését…
3. rész: Úton önmagam felé
A harmadik részben kicsit kellemesebb vizekre evezünk. Egészen a tengeren túlra, ahol az ott töltött egy év nagyon erős hatással volt arra, aki ma vagyok.
2. rész: Csont és bőr
Az én belső utazásom második részéből megtudhatod hogyan jutottam el a maximalizmusom hátán a gimnázium utolsó éveire az anorexiáig.
1. rész: Az imposztor szindróma mezején át
Az én belső utazásom első részében megtudhatod hogyan szőtte át a megfelelési kényszer életem első két évtizedét, és vette át az életem feletti irányítást úgy, hogy én igazából tudatában sem voltam mi történik velem.